Fotózni sokan tudnak. Mesélni képekkel jóval kevesebben. Török János, azaz Janó munkáit több mint 55 hazai díj és nemzetközi elismerés jelzi. A Délmagyar munkatársa 13-szoros Magyar Sajtófotó-díjas, Munkácsi Márton-díjas fotóriporter, és 2024-ben Hégető Honorka-díjat is elnyerte. Fotóit több országban állították ki. A természetfotózás mellett kialakította a Röpföld nevű területet, ahol Magyarországon honos madarak élete figyelhető meg néhány méterről. A tanyavilág, a természet és az emberközeliség egyszerre jellemzi a munkásságát és oktatói tevékenységét (erről bővebben ITT írtunk) egyaránt.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor először érezted, hogy a fotózás több, mint hobbi?
Soha semmiben nem voltam annyira tudatos, mint abban, hogy fotós szeretnék lenni – nem hobbiból, hanem hivatásszerűen. Valószínűleg nagy csalódás lett volna, ha ez nem sikerül. Amikor megláttam Németh György fotóit, eldöntöttem: fotóriporter leszek. Képei főként Ásotthalom környékén, a tanyavilágban készültek – ez a világ azóta is közel áll hozzám.
Miért éppen a sajtófotózás lett a fő csapásvonal?
A sajtófotózás izgalmas és változatos. Előnye, hogy az elsők között értesülsz a történésekről, szinte részévé válsz a híreknek. Ráadásul a sajtófotó lefedi szinte az összes fotós műfajt: emberábrázolás, eseményfotózás, étel-, sport-, enteriőr-, természetfotó és még sok más. Ha egyszer megunod a sajtófotót, valószínűleg már a fotózás egészét is.
Melyik munkád volt a legemlékezetesebb?
A hosszabb távú munkákból tudnék példát hozni – olyan projektekből, amelyeket évekig követtem. Fotóztam például négy éven át egyetlen családot – ez mélyen beleivódik az emberbe.
Hogyan változott a sajtófotózás az elmúlt években Magyarországon?
Nagy távlatban nézve sokat. Ma már rengeteg jogi korlát védi az embereket – ez sokszor akadályozza a fotóst. Összehasonlításként: Benkő Imre 30 éve készített Ózdon egy ikonikus sorozatot – ma már az elképzelhetetlen lenne ilyen formában fotózni. Döbbenetesen más lett a világ.
A jó sajtófotó mennyiben szól a technikáról, és mennyiben a meglátásról?
A technika mindössze eszköz. Ha gyorsan kell anyagot küldeni, még én is előbb a telefonomhoz nyúlok. Sportnál, eseményeknél persze jön a profi felszerelés. A lényeg úgyis az, mit látsz meg, és azzal mit mesélsz el. Emellett ott van már a drón is: könnyen és legálisan használható, Európában az egyik legkevésbé bonyolult szabályozással rendelkező ország vagyunk ezen a téren.
Milyen etikai kérdések merülnek fel, amikre különösen figyelni kell?
Először is, ketté kell választani a fotós és a szerkesztő felelősségét. A fotós szempontjából a legfontosabb a személyiségi jogok és a tulajdon védelme. Különösen érzékeny kérdés, ha kiszolgáltatott embereket fotózunk. Mérlegelni kell, hogy vajon többet ér-e a kép, mint amennyit ártunk vele? A valósághű ábrázolás viszont nem lehet alku tárgya.
Mi motivált arra, hogy átadd a tudásod?
Spontán jött. A Szegedi Tudományegyetem keresett meg először, aztán sorban jöttek az oktatási felkérések. Szerencsém volt, mert kezdőként sokan önzetlenül segítettek – a munkahelyem megszerzésétől kezdve egészen addig, hogy oktatóként ajánlottak. Így sokkal könnyebb átadni is a tudást – és valószínűleg ezért nincs bennem szakmaféltés sem. Ismerek fotósokat, akik nem voltak ilyen szerencsések.
Mi az, amit szerinted a mai fiatalok máshogy látnak a fotózásban, mint a te generációd?
Mindig is voltak tehetségek és érzékeny hallgatók – és olyanok is, akik kerülték a közvetlen emberi kontaktust. Ma is látom, hogy sokan nem mernek odamenni idegenekhez, titokban fotóznak. Ez a sajtófotóban nem megy, úgyhogy próbálom a képzés során feloldani ezt bennük. A különbség a trendek hatásában hangsúlyos, mint például az álló képek túlburjánzása a mobilos fotózás miatt. Ezt próbálom tudatosítani és átformálni a hallgatók gondolkodásában.
Mit tartasz a legfontosabb tanításnak a hallgatók felé? Szerinted lehet „tanítani” a jó látásmódot, vagy ez ösztönös?
Jó, ha ösztönös, de lehet tanítani is. A lényeglátás a kulcs. Teljesen mindegy, mennyire művelt vagy tájékozott valaki – ha tudod, mi a történet, és közérthetően meg tudod mutatni, az már félsiker. Van, akinek azt kell megtanítani, hogyan tudja illusztrálni a riportját, hogyan szervezze meg a munkát, hogy a lehető legjobb kép szülessen az adott körülmények között. És volt olyan is, akit „átcsábítottam” az írott újságírásból a fotózás felé – neki azt kellett elmagyarázni, hogyan találja meg azt a körülményt, amiből az igazán jó kép megszületik. Tóth Gábor 2021-ben volt NTGN-hallgató, ma már közösen dolgozunk. Több anyagát átvettük, majd dokumentarista képzésre is közösen mentünk, most nyáron pedig Tyukodra utazunk egy közös projekt miatt. Mondhatom, barátság is lett belőle.
Volt olyan élményed az oktatás során, ami új nézőpontot adott neked?
Nem vagyok a minden tudás atyja, nekem is készülni kell órákra, és volt olyan reflektálás a hallgatók részéről, ami teljesen megváltoztatta egy adott képsorozatról a véleményem. Egyébként minden évfolyamban akad egy-egy tehetség. A kis létszám miatt több figyelem is jut rájuk, hamarabb felismerhetőek. Nem konkrétan a fotózáshoz kell közel állnod, hanem a témához. És ha ez sikerül, a fényképezés már csak egy út a téma megörökítéséhez.
-Milány Kincső-
