Gyerekkori mikrofonos álmok, székelyföldi tudósítói lét, kalandos budapesti ingázások, online újságírási fordulópontok és csaknem 20 év terepmunka a kamera mögött és előtt. Magyari Tekla színészi alapképzésből érkezve találta meg hivatását a médiában, ahol a televíziózás élményadó világa, a magazinműfaj értékállósága és az NTGN-ben szerzett tudás formálta pályáját. Szenvedély, tanulás, határátlépés – szó szerint és átvitt értelemben. És vajon miért hisz még mindig abban, hogy az újságírás képes hatással lenni a világra?
Hogyan lesz színészetből a média?
– A színművészeti alapképzéssel csöppentem bele a közszolgálati televíziózás mélyvízébe. 2007-ben, az akkori Magyar Televízió székelyföldi tudósítója lettem. Már gyermekként megfertőzött a mikrofon és a kamera világa: 5. osztálytól riporterkedtem gyerekműsorokban, majd szerkesztő-műsorvezető voltam ifjúsági televíziós műsorban, megvolt a kezdeti löket. Az élet 25 évesen elém hozta az azóta hivatássá és szenvedéllyé lett pályát, a 2014-ben alakult, egyetlen erdélyi magyar női magazinnál.
Hogyan kanyarodtál az NTGN felé?
– Egy szakmai értekezleten hallottam a képzésről, az akkori vezetőm népszerűsítette Erdélyben, mi voltunk az első évfolyam. Fel is merült, hogy mit tudnának nekem tanítani, ennyi év gyakorlati tapasztalattal a hátam mögött. Az online tartalomgyártás viszont hívó szó volt számomra, az NTGN-ben találkoztam közelebbről az online újságírás trendjeivel, szokásaival, tapasztalataival.
Mi az első szó, ami eszedbe jut a képzésről?
– Kaland. Eleinte kéthetente ingáztunk Budapest és Székelyföld között többen is. Volt, hogy jogosítvány nélkül értünk a nyolcórás utunkról haza, volt, hogy minden irat nélkül kellett a határon átkönyörögnöm magam. Emellett remek szakmai barátságok köttettek, többen kollégák lettünk azóta. Volt egy gyulai alkotótábor, ami örökre emlékezetes marad, amely révén jutottam el a Ladics-házba. A látogatás és az arról írt cikk örökre bevésődött az újságíró kalandjaim sorába.
Mi a leghasznosabb tudás, amit az NTGN-ben tanultál?
– Sok kollégát látok azóta kiemelkedni az évfolyamunkból, amihez a SEO kulcsszavazás, a címadás, a cikktervezés és az olvasó (szemének) vezetése is bizonyára hozzátesz. Ráadásul közvetve ugyan, de az NTGN-es éveknek is köszönhetem például, hogy később a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa lehettem, a 2022-2025-ös irodalmi tagozatban.
Mit volt a legmegpróbáltatóbb feladat, amit meg kellett oldanod eddig?
– A határidők betartása. 2023-ban a gyermekem születésével abba is hagytam a televíziós terepmunkát, és főállásommá lett a Nőileg magazin szerkesztése. Jelenleg főszerkesztői teendőket látok el a tartalomgyártás mellett.
Miben más a munka világa, mint amire számítottál?
– Első naptól megbabonázott a televíziós terepmunka élményadó mivolta. Ha voltak is elképzeléseim, azokat is felülmúlta a sok év tapasztalata: egy terepmunka, a beszélgetések, a semmiből teremtés sokkal élménydúsabb, tanulságosabb, feltöltőbb, mint amit valaha is gondoltam. Mintha nyaralnék és egyetemi képzésen lennék egyszerre, minden évben, minden nap. Csaknem 20 év aktív újságírói lét után is a világ legvagányabb munkájának látom, még mindig hiszem, hogy ha picike lépésekben is, de hatással lehetünk a világ változására, a társadalom tudatosodására. Ha nem hinném, nem dolgoznék már a szakmában.
Mi volt eddigi pályafutásod legmaradandóbb projektje?
– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy sosem kellett a napi hírgyártásban dolgoznom, kiégnem, mindig is a magazinok, magazinműsorok találtak meg, értékálló tartalmakat gyárthattam televíziósként és írott sajtósként egyaránt. Rengeteg sikerélményt kaptam, több filmfesztivál fődíját szerkesztő-riporterként, szinte minden évre jutott valami siker a csaknem két évtized alatt. A legmaradandóbb élményem talán egy 2018-ban forgatott dokumentumfilmünk, amikor is két héten keresztül kísérhettünk lovas zarándokokat Erdély tájain keresztül, egy életre összekovácsolt az a két hét a zarándokokkal. De ugyan ide sorolnám, hogy a munkám „vitt el” Kanadába és az Egyesült Államokba, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia turnéját kísérhettem a Niagara vízeséstől Svédországig, a Vadrózsák Néptáncegyüttest Bostontól a Berkley Music Hall-ig, tudósítóként járhattam be a világ több országát, ezek a két-három hetes utak hozzájárultak ahhoz, milyen ember lettem, és amit a világról gondolok ma.
Mit üzennél a média iránt érdeklődők számára, kinek ajánlod a képzést és a pályát?
– Aki rosszul van a monotonitástól, attól, hogy minden nap ugyanazt, ugyanúgy, ugyanott kell csinálni, annak való az újságírói terepmunka. Aki érdekes, okos, változatos szakmájú és hátterű emberekkel beszélgetne hivatásszerűen egy életen keresztül, akiben nagyobb az alázat, mint a magamutogatás vágya, annak ajánlanám a szakmát. Hiszem, hogy mindenből lehet tanulni, mindenhol lehet jó kapcsolatokat szerezni – ami az újságírói pályán kiváltképp alap.
-Milány Kincső-
