
Így válunk igazi újságíróvá
Legalábbis már jó úton járok én is, hogy teljes értékű szakmabelinek érezhessem magam. Hiába írok közel 10 éve, ideje volt az alapoktól kezdve elsajátítani, hogyan is kell ezt rendesen csinálni.
Legalábbis már jó úton járok én is, hogy teljes értékű szakmabelinek érezhessem magam. Hiába írok közel 10 éve, ideje volt az alapoktól kezdve elsajátítani, hogyan is kell ezt rendesen csinálni.
Azaz doktor Zwack ez egy Unicum, mondta a história szerint II. József kalapos király Zwack Józsefnek, aki ekkor még gyógyszerként kínálta a legendás fekete likőrt az uralkodónak gyomorpanaszai enyhítésére. Így kezdődött az Unicum története, ami megannyi sikeres pillanat mellett, legalább ennyi csalódást is tartogatott tulajdonosai számára. Vajon, hogy lett az
Régi és új arcok, öttusázó sportoló és bajnok sommelier is akad a rádiós újságírás csoporton belül. De van, aki már a második szakját kezdte az NTGN keretein belül, és olyan is, aki például a színházi kulisszák mögül érkezett.
Az NTGN videó-újságírás képzése a modern kori tartalomkészítés szakmai vonatkozásai mellett három, a hétköznapi élet szempontjából is fontos készségre tanít. A fejlődéshez ugyanis akaraterő, kiapadhatatlan türelem, a szakmai önállósághoz pedig magabiztosság szükséges. Az önálló mozgóképes tartalomkészítésnél többféle szaktudás működik közre: az anyaggyűjtés, a szerkesztés, illetve a vágás önálló szakmai folyamatai.
Az NTGN egyik új diákjával beszélgettünk, akinek megvolt az első vízválasztó napja az „iskolában”, televíziós újságírás képzésen. Arról mesélt, hogy korábban is dolgozott a médiában, van már tapasztalata, de mindig is hiányolta a személyes fejlesztést, mentorálást.
Elkezdték a képzést frissen felvett sportújságíró hallgatóink.
Több mint 250 darabos kollekció, életnagyságú makettek és bábuk, interaktív kiállítótér – Budapesten, a Kecskeméti utcában tehet látogatást az érdeklődő a messzi galaxisba, ahol réges-régen az erő az úr. A kiállítást decemberi megnyitója óta közel tízezren látogatták meg. Így tettünk mi is: stábunk csütörtökön vonszolta a Kálvin térre a fénykardokhoz
Az ember nem igazán tudja, hogy mire számítson, amikor megérkezik egy körülbelül 2000 lakosú falu judoklubjába. Forgatásra mentünk a Győr mellett található Koroncóra, a Tutti Judo Klubhoz, amely már 1988 óta működik töretlenül. Koroncóról a hozzám hasonló focirajongóknak a 2016-os Fradi elleni Magyar Kupa meccs juthat eszébe, azt a fővárosból
Cégnév: Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.
Székhely/levelezési cím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14./3.
Weblap: www.ntgn.hu
Email: info@ntgn.hu
©2025 Minden jog fenntartva.