A tatami élni fog - Judo edzés Koroncón

Az ember nem igazán tudja, hogy mire számítson, amikor megérkezik egy körülbelül 2000 lakosú falu judoklubjába. Forgatásra mentünk a Győr mellett található Koroncóra, a Tutti Judo Klubhoz, amely már 1988 óta működik töretlenül. Koroncóról a hozzám hasonló focirajongóknak a 2016-os Fradi elleni Magyar Kupa meccs juthat eszébe, azt a fővárosból nem is nagyon lehet sejteni, hogy egy fantasztikusan jó hangulatú judo egyesület is működik a településen.

 

A sportújságíró képzésen végzett Levi vezetésével zajlott a forgatás, rajta kívül még hatan voltunk ott különböző szerepkörben. Az már az első pillanatokban szemet szúrt, hogy mennyit segít a riporternek, ha az interjúalanyok segítőkészek. Alig állt meg a kisbusz a edzés helyszínéül szolgáló tornaterem bejáratánál, a klub egyik vezetője már nyitotta az ajtót és köszöntött minket. Egy-két perc múlva, miközben a stáb a kisbuszból pakolta ki a felszereléseket, ő már ontotta magából a jobbnál jobb sztorikat. Azonnal érezhető volt, hogy nem lesz nehéz dolga Levinek, amikor majd szóra akarja bírni.

Miközben a fiatal lányok és fiúk, akik a judoedzésre érkeztek elkezdték a tatami elemeit a tornaterem linóleum padlójára hordani, és összeállítani az edzéshez nélkülözhetetlen küzdőteret, addig az NTGN stábja a technikát állította össze. Kamerák, lámpák, mikrofon – minden a helyére került, kezdődhetett a forgatás.

Az interjúkat kisebb technikai szünetek választották el, az anyag egyhangúvá válását elkerülendő ugyanis más interjúalany más beállást igényel. A háttér viszont tulajdonképpen változatlan volt: körbejártuk az interjúkkal a tatamit, amelyen a klub ifjú versenyzői játszottak, beszélgettek, készültek az edzésre. Később – miután a riporterünk, Levi mindent megtudott az edzőktől, amit szeretett volna – a fiatalok is megszólaltak a kameránk előtt. Látszott, hogy nem először csinálnak ilyet, magabiztosan és folyékonyan válaszoltak a kérdésekre.

Közben egyre több növendék érkezett meg a koroncói általános iskola tornatermébe, szép számú csapat jött össze a tatamin. Az öt-hat éves kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviseltette magát, és mindenki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a saját korosztályának megfelelő feladatokba.

Az edzés kiváló alkalmat biztosított a vágóképek elkészítésére. Az átlagember nem sokszor láthatja, hogyan edzenek a judokák, de az operatőreinknek köszönhetően ez most megörökítésre került. Egészen változatos gyakorlatokat láthattunk, onnantól, hogy a lábánál fogva húzták át a társukat a fiatalok a tatami másik végére odáig, hogy tompításokat és különböző dobásokat mutattak be az idősebbek – vagy épp Lili, az NTGN produkciós asszisztense.

Elkészültek az interjúk, elkészült a kellő mennyiségű vágókép, a csapat befejezte a forgatást, az edzés viszont folyt tovább akkor is, amikor mi hazaindultunk. A tavaly tavasszal a Nemzeti Sport által indított „Hátsó füves futballmentő túra” jelmondata a következő volt: „A pálya élt, a pálya él, a pálya élni fog”. Koroncóról viszont már nem egy 2016-os focimeccs, hanem a judo fog eszembe jutni. Az NTGN stábja is megbizonyosodhatott róla: tatami élni fog.

- Regős László beszámolója