Nemzeti
Tehetséggondozó
Nonprofit Kft.
Három autó, két tucat diák, a Debreceni Egyetem campusát körbeölelő környezet. Az első állomásra egységesen érkezik meg az NTGN csapata. Komoly technikai felszereltséggel, tapasztalt gárdával, fiatal szerkesztőkkel és fix témákkal vetve bele magunkat az éles munkába. “Nyugodjunk meg egy pillanatra. Álljunk meg, és beszéljük át, hova kinek mire van szüksége. Jobb most pár percben egyeztetni, mint utólag vissza rohangálni az itt felejtett felszerelés miatt.” – hangzik el az észszerű instrukciók egyike a technikáért felelős személytől, Petitől. Az egyetem mögött elterülő focipálya, a lélekszakadva futó női focistákkal a háttérben tökéletesnek mutatkozik az első vágóképek felvételére. Ennél a pontnál ketté is szakad a csapat, s ki-ki megy a saját dolgára.
Reklámspotok felvétele a debreceni erdő szélén
Nóri az NTGN egyes képzéseiről szóló reklámszövegek megírásán ügyködik.
“Valami ide még hiányzik. Videós újságírás, ebben van a jövő! De miért is?”
– közösen tanakodik a csapat, miközben a fiúk derítőt pakolnak, memóriakártyát keresnek, kamerát raknak össze, mikrofont csatolnak fel és hangot ellenőriznek le. Ahogy sétálunk a futballpálya mellett, kezdenek kikristályosodni a sportújságírás promójának részletei. Nóri hangosan olvasgatja szövegét, artikulációs gyakorlatokat végez. A beszédtechnika tanár óráján elsajátítottakat hallhatóan alkalmazza. “Iáó-iáó.” – így megy a szájtorna, mellyel arcmimikáját bemelegíti.
Terepgyakorlat a tapasztalatszerzésért
Egy terepgyakorlaton bizony mindenféle helyzettel szembesül az ember. Például hogy egy túl erős háttérzaj tönkre teheti az ígéretes forgatási helyszínt, vagy hogy a tökéletes vágókép érdekében olykor kicsit pofátlannak kell lenni.
Ötletelünk, a fényeket vizslatjuk, a hangerősséget méregetjük. Egy tévés szerkesztő stábja legalább 4 személyből áll.
A vágó, a hangtechnikus, az operatőr és a műsorvezető is egy húron kell, hogy pendüljön. És ha még 1-2 plusz fő is erősíti a csapatot, akik werkfotókat készítenek az éppen zajló folyamatokról, azonnal megkezdődhet az anyag elsődleges terjesztése.
Miután szinte tökéletes a menetrend, kinyitjuk a focipálya kapuit. Akkor is, ha épp meccs zajlik. 10 másodperc élesben a tökéletes végeredmény érdekében megéri a rizikót is.
“3-2-1 és tessék, a kamera már forog. Gyorsan gyorsan, nehogy ránk szóljanak!” –
Lili, a produkciós asszisztens aggodalmára azonban semmi ok. Amilyen észrevétlenül bontjuk a kerítést, olyan hirtelen állítjuk vissza eredeti állapotába. És már haladunk is tovább. A háttér mégsem lehet egy zavaróan kusza drótkerítés. Mindig ki kell hozni a maximumot, mintha tényleg sportújságíróként állna riporterünk a porondon.
Elfelejtett szövegek, félrehangsúlyozott mondatok, hibásan használt szavak. Nem megy minden elsőre még egy gyakorlott műsorvezetőnek sem. Minden csapó után fülhallgató kerül fel a fejre, és mindenki meghallgatja, elégedettséggel nyugtázható-e az anyag.
Mindeközben a kamera előtt álló főszereplő szava számít leginkább: “Addig leszünk itt, és annyiszor vesszük fel, míg te komfortosnak nem érzed."
– mondja egyöntetűen a csapat.
A csapat tanösvényen lépkedve forgat
A következő utunk egy tanösvényre vezet. A korábban zavaró búgó hang immáron megszűnt. Elsőként technika nélkül mérjük fel a terepet. Színes fák társaságában egy sétáló felkonferálás felvételére készülünk, ahol a riportert mozgás közben rögzítjük. Az operatőr veszi a jelenetet, egy online újságíró és egy videós újságíró pedig mindezt werkfilm formájában próbálja rögzíteni. A jelenet közben egy sor egyéb kiküszöbölendő nehézséggel szembesül a stáb. Egyrészt a fény-árnyék játékára is ügyelni kell, másrészt az áthaladó forgalom is pillanatokra bár, de kizökkent a munkálatokból.
“Gyertek nyugodtan, azóta sem tanultam meg a szöveget”
– hangzik Nóri vicces kommentárja a járókelők felé. Előkerül a derítő, elhangzik a tessék kiáltás, beindul a mozgás, karlendítésre pedig a szöveg is. Bár Nórinak egy kockányi erdős rész is elég lett volna, végül egy teljes farengeteget kapott. Műsorvezetőként ugyanannyira véleményezi és megszabja a forgatási közeget, mint a technikában munkálkodó egyének a kitalált momentumok megvalósíthatóságát. Egy ritmusra mozog az egész stáb.
Számtalan ismétlést és tucatnyi bakiparádéra is elegendő anyagot veszünk fel, mire beérjük a másik forgatócsoportot az egyetem agórájában.
Csapatépítés ördöglakattal
A tudományos élményközpontban nitrogénnal töltött lufi robban a kísérletet végző személy kezei közt. Rögtön be is fognak minket közönségnek pár vágókép erejéig, egy szempillantással később viszont már az ördöglakatokat próbáljuk kibogozni. “A tévés szerkesztő reklámanyag felvételét itt meg is oldhatjuk. A díszlethez való kamerát kölcsönkérjük a másik stábtól” – ilyen a csapatmunka. S bár 15 árgus szempár kereszttüzében Nóri némi lámpalázzal küzd, végül sikeresen lezajlik a harmadik kör felvétele is. Leleményes módon egy kis sárdarabbal bejelölve a kiindulási pontot, elhárítva az ugyanazt a frekvenciát használó mikroport-problémát, mely bezavarhat egymás hangrögzítésébe. A szerkesztő addig mantrázta mondókáját fáradhatatlanul, míg tökéletes nem lesz.
Akár konkrét helyszíni riporttémáról, akár reklámspotról van szó, egy sor váratlan helyzettel szembesülhetünk egy terepmunka során. Azért kell minél többet gyakorlati téren is tapasztalni, hogy gördülékenyebben tudjunk egy valódi munka során megoldásokkal előrukkolni. Így lehetünk idővel hatékony és profi médiaszakemberek, álljunk a kamera bármelyik oldalán.
Milány Kincső írása
