Kondor Kittihez beugrani egy foglalkozásra mindig élmény. Az NTGN Beszédtechnika óráin megtanulhatsz helyesen lélegezni, szépen hangsúlyozni, és megtalálod a selymesen lágy középhangod. Sőt, olyan gyakorlatokat is elsajátíthatsz, melyeket lámpaláz esetén nyugtatólag elő tudsz majd venni.
Igen, többek közt ez mind belefér Kitti beszédtechnika órájába. Első szabály: rekeszlélegzés, mert izgulás esetén a tüdőbe kapkodott levegő nem sok mindenre elég. Plusz pánikot okozhat, hogy nem jut elég oxigén a mondat végéig. Mennyire egyszerűnek tűnik ez az automatizált folyamat, nem igaz? A levegő helyes útját azonban olykor “kézbe kell venni” – ez esetben eleinte kézrátétellel érdemes ellenőrizni.
Ezután következik az artikuláció parafadugóval a szájban, ezzel is edzve az arcizmokat. Ugyanis, ha ilyen nehezített körülmények között begyakoroljuk az egyes szavakat, normál állapotban már játszi könnyedséggel megy majd. Az érthetőségről nem is beszélve, melynek e szép kiejtés nagy szolgálatot tesz.
Ahol az X, a hang, a középhang rejlik
Mert mindenkiben ott van, csak meg kell keresni! A tónust, mely se nem halk, se nem kiabálós. Hanem pont annyira határozott, amennyire egy beszéddel operáló műfajban lennie kell. “Fejedet biccentve bólints, majd rázd meg, és hanggal is jelezd igenlésed, majd nemtetszésed. – Ühüm, m-mmmm… – És meg is vagyunk. Érzed? Ez az alaphang, amelyet tartani érdemes a beszélgetés során interjúztatóként, műsorvezetőként.” – magyarázza Kitti. Érdekes a felismerés, mennyi decibel különbség van az elsőre jónak gondolt, és a valóban kellemesen bátor középhang között. Ráadásul a magabiztosságunk is előtérbe kerül általa. Két legyet üthetünk egy csapásra!
Rollerező Lorelai vagy moszkvics slusszkulcs?
Mindegyiknek megvan a maga szépsége – és persze az idegfeszítő mivoltja egyaránt. Kitti olyan nyelvtörőket gyűjt a feladatok közé, amelyeket elolvasni is nehéz, nemhogy kimondani. És ilyenkor jön a képbe egy újabb egyszerű, de nagyszerű praktika. Ha van egy bonyolultabb szókapcsolat, amellyel élnénk egy-egy szereplés alkalmával, akkor bizony éri azzal a privát nyelvtörővel behelyettesíteni az adott gyakorlatot. Így kezdődik el a mantra: “kávéscsésze-szett” vagy “hidraulikaolaj”. Közben lovacskát imitáló nyelvcsettintéssel teszünk bele még egy csavart. (De persze ha nem akarunk magunkkal kitolni, a szórend és a szócsere is hatékony megoldás tud lenni).
Hadarás ellen..
“Hova rohansz? Akik először hallják a szöveget, azoknak jól kell tagolni, hogy átmenjen az üzenet. És Neked is jó, ha többször veszel levegőt, hidd el. Ezzel is lassítod a saját tempód, és a közönség figyelmét is hatékonyabban beszippanthatod” – instruál Kitti biztatóan, miközben végigzongorázzuk a felkonfom. Ráadásul a hangsúlyozásomról is biztatóan nyilatkozik. És ha egy szakmabeli mondja, hogy jó lesz ez, az nem csak egy légből kapott biztatás. Akkor az úgy mégis csak eggyel hihetőbb visszacsatolás, nem igaz?
Lámpaláz, el!
Szem behuny, mély levegő, számolás: 1-2-3-4. Képzeletben végigsétálunk egy négyzet egyik oldalán, miközben kifújjuk a levegőt, ugyanúgy számolva: 1-2-3-4-5-6. Tudatosítjuk a körülöttünk lévő közeget: a ruhát a bőrünkön, a talpunk alatt a talajt, az esőcseppek koppanását, az ízt a szánkban, az illatot a szobában. Átengedjük magunkon a lámpaláz érzését, és egyúttal megengedjük, hogy az érzés elhatalmasodjon. Tagadással ugyanis nem vagyunk előbbre. Ilyenkor azon mondatok, hogy “Ne izgulj!”, bizony minden törekvés ellenére nem segítenek… Izgulás helyett izgatottságra váltunk, majd lámpalázra a legjobb orvossággal reagálunk: az ilyen szituációkba bátran beleállunk!
Ha Te is szeretnél valódi praktikákat elsajátítani beszédtechnikából, mely az élesben szereplés előtt és után is hasznodra válhat, az NTGN médiaszakirányain, Kondor Kitti óráinál jobb foglalkozásra nem is vágyhatnál. Játékosan, jókedvűen tanulhatsz, és még a ráncok ellen is kiváló gyakorlatokat eszközölhetsz. Végül úgy megtanulsz beszélni, hogy nem lesz olyan, akiben ne találnál értő és egyben érdeklődő fülekre.
-Milány Kincső-