Kollár Krisztián 14 évesen is már a kulisszák mögé akart bekukkantani. A Holdfény című film képi világa ekkor ragadta el, és tartja őt máig a kamera mögötti dimenzióban. Bár a felvidéki operatőr srác sokakhoz hasonlóan a filmes szakma iránt érdeklődik, jelenleg a közmédiánál kapott lehetőséget a tapasztalatgyűjtésre. Ráadásul két képzést is elvégzett közben, így az önálló feladatok elég gyorsan megtalálták őt.
Mi az első dolog, ami eszedbe jut az NTGN-ről?
- Ágoston Gábor személye (a köztévé volt vezető operatőre, az NTGN operatőr szakirányának tanára- a szerk.). Nagyon bírom őt, a kedvünkért szerepelt is egy kisfilmemben poénból. De az előző NTGN-helyszínt, Rákospalotát is kifejezetten kedveltem. Szívesen emlékszem vissza ezekre a terepgyakorlatokra.
Úgy tudom, hogy sosem terveztél Szlovákiában maradni, világéletben elvágyódtál a felvidéki Nagyölvedről. Kaptál ugyanis lenézést még olyankor is, amikor próbálkoztál a szlovák nyelvvel érvényesülni. Hogyan is alakult az a vargabetű a tanulmányaiddal?
- A Szín- és Filmművészeti Egyetemre készültem elsődlegesen, viszont naiv voltam, hogy azt hittem, elsőre bekerülök – hiszen 200 emberből vesznek fel egy tucatot. Mégsem akartam újra nekifutni. A tévének hála a kapcsolati hálóm szépen körvonalazódott azóta. Nagyon jó emberek és szakemberek vesznek körül. Az NTGN és az MTVA képzésén pedig – reményeim és meglátásom szerint – megtanultam, amire szükségem volt.
Kameraman, operatőr, mi a különbség?
- Előbbi vagyok, utóbbi szeretnék lenni. Egy kameraman technikai szerepkörben mozog, az operatőr alkot. A beltéri forgatás a kameraman reszortja, az operatőr főleg külső helyszínen dolgozik. Amikor Sófalvi Csabival rendezői alapismereteket tanultunk, elmentünk az A38-ra, és megnéztük, hogyan készülnek ott a felvételek. Nagyon érdekes volt. De a szentendrei skanzenben, a Néprajzi Múzeumban, a debreceni kézilabda Eb-n és a Rövidpályás úszó-vébén is kipróbálhattam magam élesben is. A legkedvesebb forgatási helyszín pedig egy hangszerbolt volt a Nemzeti Múzeum mellett. Ahogy a régi, poros helyiségben forgattunk a hangszerész szakmájáról, úgy éreztük, az egésznek lelke van. Fontos számomra az értékképviselet, a kulturális tartalmakat preferálom.
Mi a dolga az operatőrnek felvétel előtt, alatt és után?
- Egy operatőr fejben már előre megvágja az anyagot. Az a dolga, hogy tudja, a vágóasztalon mit kell majd viszontlátni. Ráadásul úgy kell suhannia a kameraképnek, mint egy lágy szellőnek. Végül belenézünk az nyersanyagba, aztán át is adjuk a terepet a vágónak, szerkesztőnek. Ezen a ponton már ritkán lehet újravenni a snitteket, úgyhogy menet közben kell résen lenni: üljön a fókusz, a kameramozgás, a színek. Viszont abból is tanulhatok, ha visszanézéskor veszem észre, hogy valami félresiklott. Tudjam, hogy legközelebb hol ne hibázzak.
Mennyire van beleszólásod kameramanként a történésekbe?
- A Híradó felvételénél nincs sok esély, mert megadják az elvárt kameramozgást. Egy Család-barát magazinműsornál viszont tudok kreatívkodni. Adás után elmondhatom az észrevételeimet – és a stúdió adottságai miatt akceptálják az esetleges a módosításokat. Egyébként változó, hogy mennyire tudok érvényesülni: van olyan felettesem, aki tűzön-vízen át megtartja a saját stílusát, míg mások hagyják, hogy a kreatívabb műsorrészeknél jobban elengedjük magunkat.
Hogy zajlik egy kamerakezelős napod?
- Adás előtt negyedórával fejhallgatón keresztül megbeszéljük, mi várható. Ekkor egyeztetjük azt is, mi kerül majd a zöldháttérre. És azt is, ha hirtelen váltásra kerül majd sor a felvétel során. Fél perc ugyanis kevés, de az alatt sok minden lehet a feladat. Aki ezt túlzott nyomásként éli meg, azt az ilyen jellegű stresszesebb feladatra nem teszik rá. Én szerencsére sosem izgulok forgatás közben, inkább előtte. A kezem sosem remeg, és muszáj is nyugodtnak lenni. Izzadó tenyérrel nem lenne túl hatékony egy manőverezés.
Mi számít nehézségnek – a kamerák súlyán kívül – illetve bakinak nálatok?
- Biztos más szemmel nézek egy felvételt, de szerintem látni, amikor a kamerát kezelő személy izgul. Ha életlen a kép, mert nem találod el az adott tárgyat fókusz közben, hülyén néz ki oda-vissza igazgatni. Korrigálni csak finoman szabad, különben nagyobb hibának számít, mintha úgy hagynánk. Előfordult már olyan is, hogy túl lassan fókuszáltam, 2-3 másodpercet ráhúztam, ami soknak számított. Én egyébként eleve nem éreztem magam komfortosan az elején, mindig sokáig tart, mire beilleszkedek. Úgy pedig teljesíteni is nehezebb. Az első napomon volt is egy nagyobb baki, de állítólag ebbe a legtöbben beleszaladnak. Távolodó és egyben süllyesztett képet kellett összehozni. A kombinált mozgás viszont nem lenghet ki se jobbra, se balra, nem akadhat meg. Én persze jobbra svenkeltem, dekomponált lett a kép. Egyszerűen begörcsöltem. Ma viszont már szinte gondolkodás nélkül csinálom meg ugyanezt jól. Mint egy gép. Robottá értem a tévénél. (nevet)
Mi okozta a legnagyobb kihívást a képzéseid során?
- Az NTGN gyártásvezetés és vágás óráiba hirtelen csöppentem bele. Addig DaVinci programot használtam, ezzel szemben az AVID jócskán megedzett. Alapvető különbség a két program között az utómunkálatokban rejlő lehetőségek sora. A filmes programban (DaVinci) a fényeléshez például effektet is lehet használni – de természetesen mindig az a legjobb, ha maga a felvétel már szépen be van világítva. Manapság egyébként annyi tartalmat fogyasztunk, amiben abszolút nem ügyelnek a minőségre – a fényelésre meg végképp – , hogy sokszor fel sem tűnik a különbség. Pedig látni mi a mű, és melyik a természetes fény.
Ha az utómunkálatokkal is csoda tehető, miért fontos odafigyelni a felvétel során?
- Pont ezen agyaltam eleinte, hogy végülis mindegy lenne, hogy hogy veszed fel a jelenetet? Zöld háttér, CGI, a Marvel-filmeknél sokszor abban a pillanatban még ők maguk sem tudják, hogy fog kinézni egy adott szörny például… És én éppen ezért szeretem az analóg megoldásokat, mert megvan a bája. A bőség zavarában könnyű elveszni, amikor adott egy olyan eszköztár, amivel szinte bármit meg tudsz oldani. Keretek közt gondolkodni számomra sokkal emberibb.
-Milány Kincső-
