Nemzeti
Tehetséggondozó
Nonprofit Kft.

HALLOWEEN- PODCAST

Az idén októberben végzett rádiós csoport tagjai tavaly ilyenkor azt az izgalmas gyakorlati feladatot kapták az órán, hogy készítsenek kerekasztal-beszélgetést a Halloween kapcsán. A 3-3 fős asztaltársaságokban természetesen megvoltak a pro és kontra érvek az itthon egyelőre megosztónak számító ünneppel kapcsolatban. Ünnep-e egyáltalán a Halloween? Honnan ered, és vajon hogyan kapcsolódik a magyar hagyományokhoz?
Katt a linkre, és indul is az NTGN-podcast!

“Egy jó operatőr figyel a részletekre. Ez minden sajtósnál szempont kell, hogy legyen.” – Fórika Dóra női operatőrként az erdélyi médiában

A Határtalanul podcastben a gyergyószentmiklósi tévé operatőr munkatársa, Fórika Dóra osztja meg velünk NTGN-nél szerzett tapasztalatait és a női operatőr munka fortélyait. Dóra már gyermekkorában elkezdett érdeklődni a média világa iránt, és azóta is elkötelezetten, teljes erőbedobással, az operatőr szakma minden terhét – szó szerint is – cipelve végzi munkáját.

“Ha valamit nem vállalok a nevemmel együtt, inkább nem írom le…” – a felvidéki média helyzete Leczo Bence szemüvegén át

Leczo Bencével felvidéki származásunknál fogva bőre eresztve tárgyaltuk ki a szlovák és a szlovákiai magyar sajtó alakulását. Újságolvasás, gyerekkori élmények, több forrásból való tájékozódás. Hova fejlődött a médiafogyasztási szokás Bence esetében? Mikor megbocsátható álnéven írni? Miért nincs kereskedelmi rádió Szlovákiában? Ezekre kerestük a válaszokat az NTGN podcast Határtalanul kiadásában.

Podcastelők podcastje a podcastről – NTGN kiadás

Péczeli Dórival beszélgettünk az NTGN podcastben, aki a Petőfi Rádió műsorvezetője volt 13 évig, majd a Magyar Kultúra Podcastok-csatorna főszerkesztőjeként olyan sorozatok fűződtek a nevéhez, mint a Dal a miénk, a Puzzle vagy a Talpig magyar. Jelenleg a Különvélemény podcasten dolgozik kreatív producerként. Emellett oktat is, akitől rengeteget tanulhatnak az NTGN rádiós képzésének diákjai.

„Életre szóló kapcsolatokat kötöttünk” – másfél év az NTGN televíziós újságíró képzésén

Másfél év alatt számos stúdiógyakorlaton, televíziós gyakorlaton, beszédtechnika órán vettek részt márciusban végzett tv-s újságíró csoportunk tagjai. Podcastünkben arról beszélünk, hogy milyen volt ez az időszak az NTGN-ben, milyenek voltak az órák milyen közösség alakult ki és miért érdemes jelentkezni a képzéseinkre.

Példamutatás – a profi sportolók felelőssége

Milyen nehézségekkel találkoznak a hétköznapokban az élsportolók? Eleget tudnak-e tenni minden rajongói igénynek? Valós kép alakulhat-e ki róluk egy-egy balszerencsés megnyilvánulásuk után? Milyen hatással lehet ez a karrierjükre? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.