Fügefalevélszörp az árnyas teraszon. Toszkán életérzés sírós-nevetős tárcákkal. Korzózás a Duna-korzón, gasztrotúra egy kockás terítős szegleten, zenés-romantikus aláfestéssel. Képgalériák, videók és riportok örökítették meg az erdélyi NTGN-csapat szentendrei terepgyakorlatát.
A határon túli tanulók számára negyedévente szervez magyarországi terepgyakorlatokat az NTGN, ahol a jelen és jövő zsurnalisztáinak lehetőségük van személyesen is találkozni oktatóikkal és egy előkészített feladatot kell megoldaniuk. Legutóbb a Tartalomgyártás HT 2025 Ősz csoportjának résztvevői Balogh Zoltán és Takács Zoltán oktatók vezetésével vettek részt egy délelőtti és egy délutáni szentendrei programon. A délelőtti foglalkozáson Balogh Zoltán a saját kertjében tartott egy dupla gyakorlati tanórát, ahol publicisztikai műfajokban készült írások közös értékelése volt a feladat. A délutáni idősávban egy közös ötletbörze után riport, valamint képgaléria és videós kisanyag elkészítése volt a feladat Takács Zoltán vezetésével. A kérés az volt, hogy akár útiriport, akár szocioriport készül, legyenek benne megszólalók, környezetleírás, párbeszéd, jelenet, a tényanyaghon kívül élmény és vélemény is. Lehetett választani a turizmus, az életmód, a gasztronómia témakört is.
Mivel előző este még egy workshop keretében Door Tamás a mesterséges intelligencia sajtóban betöltött jelenkori és jövőbeni szerepéről értekezett, így nem csoda, hogy sokan még Szentendrén is erről elmélkedtek.
A mindig vidám Kiss Réka szerint a pesszimistábbak azt gondolhatták a workshop után, hogy a jövőben talán nem is lesz szükség már újságírókra. De örök optimizmussal úgy véli, hogy inkább csak az újságírói attitűd változhat. A divatban és a médiában egyaránt otthonosan mozgó Deák Kata szerint arra kell koncentrálni, hogy ha valami jól megy a neten, még nem irányadó, lásd a virálissá vált szivárványos macska videók esetét. Szerinte a workshop legnagyobb tanulsága az volt, hogy az AI-t nem csupán egy feladatba, hanem az egész munkafolyamatba érdemes beavatni. Ennek ellenére bevallotta: bár a workshop végkicsengése pozitív volt, maradt benne egy erős keserű szájíz: „Remélhetőleg, mire odaérek, nem egy robot fogja előlem elvinni a műsorvezetői melót.”
Kata többedmagával úgy zárta a napot, hogy alig győzte dicsérni Balogh Zoliék sörkiflijét és szörpjeit, amelyekkel az oktató felesége kápráztatta el a csapatot.
- Szentendre maga a béke szigete. Ráadásul úgy tud az introvertáltak paradicsoma lenni, hogy közben pezsgő központja a művészeknek. Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre….és veszek egy házat Szentendrén. Ugyanis Szentendre egyszerre adja egy olasz kisváros hangulatát, hajaz Brassóra, és eleveníti fel bennem a szülővárosomat, Kézdivásárhelyet. A színes esernyők instant beindították a nosztalgiát a gyerekkoromba, amikor mindenre is rá tudtam csodálkozni, és amikor még nem is sejtettem, mennyire fog hiányozni egy közös séta a nagymamámmal az esernyők alatt. Ha egy valamire emlékezhetek évek múltán is, akkor az az a pillanat, amikor az utcazaj elhalkul, és egy inges fiatalember húzni kezd egy ismerős melódiát. Shostakovich egy cigány hegedűs vonójából Szentendre egyik pizzériájában. Hát igen, ilyenkor jó élni!
Törő Enikő már egy ideje benne van a mélyvízben, hiszen a Bihari Naplónál dolgozik. Szerinte a szentendrei program olyan volt, mint egy érzelmi hullámvasút.
- Legalább annyiféle érzést éltem át, ahány macskakő van a Bogdányi sétálóutcán. Volt benne öröm, találkozás, rácsodálkozás, csend, fáradtság és hála is. Bár szakmai feladatok miatt érkeztünk, a nap végére jóval több lett belőle egyszerű riportgyakorlatnál. Balogh Zoli órája különösen erős élmény volt, a délutáni riportgyakorlat pedig inkább baráti találkozónak tűnt, mint kemény munkának. Sok minden megmaradt bennem, de legfőképp az érzés, hogy Szentendre valamit akkor is ad, amikor még félálomban várja a nyarat.
Józsa Ildi számára igazán különleges volt a helyszín, hiszen Kovács Margit keramikus a család ikonja, így nem volt kérdés, hogy mit akar felfedezni a városban és miről akar írni.
- A város olaszos hangulatával, illataival, színeivel és értékeivel pillanatok alatt belopta a szívünkbe magát. Számomra külön nagy örömet jelentett, hogy sikerült betérnem a Kovács Margit kerámia múzeumba. De Szentendrét épp csak megpillantani volt idő, bele is szerettem, ezért biztosan visszatérek még.
