Nemzeti
Tehetséggondozó
Nonprofit Kft.

Szia Kincső, Szia Komárom! – Milány Kincső útja a felvidéki médiavilágban

Milány Kincső a Szia Komárom újságírója és podcastere, számos rendezvény moderátora, az NTGN volt diákja. Bevallása szerint az első cikkei botrányosan rosszak voltak, amit a főszerkesztője csak tíz évvel később jelzett vissza igazán őszintén neki. Viszont a médiasuliban olyan alapokat kapott, amelyekre a mai napig építkezhet. Sőt, az NTGN indította el őt a szabadúszó életmód felé, amiről mindig is álmodott.

Mikor kezdtél el a média felé kacsintgatni?

  • Gyerekkoromban a TV2 műsorvezetőjének készültem. Az évek alatt pedig beköszöntött az életembe a tartalomgyártás minden formája. A Kodolányi János Egyetemen végeztem TV-rádió szakirányon, mégis az írásba vetettem bele magam a Szia Komárom oldalán. Az első cikkeim botrányosan rosszak voltak. Ezt a főszerkesztő egy évtized múltán vallotta csak be – hála istennek. Persze hozzátette, hogy a határtalan lelkesedésem meggyőzte arról, hogy esélyt adjon ezen a pályán.

Az NTGN képzései után jobbak lettek az írásaid?

  • Összehasonlíthatatlanul. Először azt gondoltam, hogy a SEO elsajátítása lesz a fő cél a képzésen, de aztán kiderült, hogy a műfajok valódi megismerése és a kreatív írás segített a legtöbbet. A legfontosabb hozadéka végül az egyéni stílusom megtalálása lett – és a barokk körmondataim tömörebb megfogalmazása sem lett hátrány.

Mire emlékszel a legszívesebben a médiaiskolában eltöltött időszakból?

  • Izgatottan jártam be a teljesen új közösségbe. A csapatmunka, a terepgyakorlatok és a szerkesztőségi légkört idéző közös elemzések terápiaként hatottak. Utóbbi kapcsán fontos kiemelni, hogy az alapok megtanulása után én a legtöbbet mások írásaiból tanultam. Szerencsémre rengeteg tehetséges diák vett körül, akiktől nagyon sok titkot el lehetett lesni – és akikre barátnőként is máig büszke vagyok.

Melyek voltak a leghasznosabb képzési modulok a számodra?

  • A műfajismeret órákon nagyon alaposan végigvettük minden létező műfaj felépítését, sokat írtunk és csiszoltunk a munkákon. A kreatív írás kihozta belőlem a felszabadult alkotás iránti igényt – saját magamat is meglepve egy-egy végeredménnyel. Rácz Ria fantáziadús feladatai is gondoskodtak róla, hogy sose unatkozzunk, ahogy Török Janó fotózási terepgyakorlatai is izgalmasra sikeredtek. Külön megemlíteném még Kondor Kitti színvonalas beszédóráit, ahol a színpadi debütálásom előtt életmentően megerősített, hogy “nincs nagy baj”. Péczeli Dóri podcast alkalmai is nagy hasznomra váltak – persze szokásomhoz híven csak is menet közben, két évvel azután, hogy a Szia Podcastet is “megnyertem”.

Ebben a műfajban is utazol?

  • Igen, a Szia Komárom másodszorra is nagy bizalommal adott nekem kezdőként “játszóteret”. Több mint 3 éve megy az online videós formátum. Érdekes személyiségek kerülnek a stúdióban a “kezeink közé” Komáromból és környékéről – de járt már nálunk Vályi Pista, a Bagossy Brothers és Vujity Tvrtko is. A helyi koncertek alkalmával pedig egyedi koncepció mentén rövid sztárinterjúkat is rendszeresítettünk Szia Podcast terepen címszó alatt. Ezen kívül az NTGN képzéseiben tanultakat olyan helyi rendezvényeken is alkalmazom, ahol interjúkat készítek élő közönség előtt. Ilyen volt például nemrég egy jó kis beszélgetés Vályi Istvánnal és Wéber Gáborral az autósportról. A téma nem állt közel hozzám, de a nagydumás interjúalanyoknak – és a rengeteg készülésnek hála – élvezetes este kerekedett.

Mit szeretnél elérni a médiában a következő években?

  • Jó lenne minél több ilyen rendezvényen moderátorként közreműködni, de nagy célom a podcast vonalon való további fejlődés is, mert mindig van hová – főleg, ami a felkonfjaimat illeti. A felvidéki médiavilág olyan arca szeretnék lenni, akinek a neve egyet jelent egy szórakoztató és minőségi színvonallal. Az infotainment stílus komfortos nekem, és ezért a számomra álommunkáért igyekszem mindent meg is tenni.

Legfrissebb híreink

Lebontani a falakat

Harle Tamás számára az újságírás nem pusztán mesterség, hanem mindenekelőtt kíváncsiság az ember iránt. Médiatanárként harminc év tapasztalatára támaszkodhat, vendégelőadóként néhány perc alatt közvetlen légkört teremtett a NTGN hallgatóival. Nyitottság, humor és önirónia jellemzi, miközben a szakmáról meglehetősen keményen és

Tovább olvasom »