Nemzeti
Tehetséggondozó
Nonprofit Kft.

„Biztos majd visszatérek és fogok úszni” – a pályafutását befejező Cseh Lászlóval beszélgettünk.

Az NTGN stúdiója az ötszörös olimpikon úszót fogadta november 10-én.

Az NTGN stúdiója az ötszörös olimpikon úszót fogadta november 10-én.

Az interjú alatt mesélt az edzések nélküli hétköznapokról, felelevenítette az úszáshoz kötődő kedves emlékeit.

„Az edzéseket és a versenyeket is úgy hajtottam végre, hogy nem arra gondoltam, hogy egyszer majd milyen magasságokba érhetek el, hanem hogy az adott pillanatban a kitűzendő célomat megpróbáljam elérni.” – mondta az olimpikon, miután arról kérdeztük, hogy gondolta volna -e valaha, hogy egyszer uszodát is elneveznek róla.

„Biztos majd visszatérek és fogok úszni, de nagyon a végletek embere vagyok és eddig rendesen edzettem, próbáltam a maximumot nyújtani, és vagy nem csinálok semmit, vagy mindent beleadok és most a kettő közti átmenetet nem tudom még elfogadni.” – emelte ki Cseh László.

Az úszó azt is elmondta, hogy az évek alatt sokat jelentett neki az emberek támogatása.

„Adott egy plusz erőt, hogy éreztem az emberek szeretetét.”

Cseh Lászlóval készült interjúnkat hamarosan láthatjátok az NTGN YouTube csatornáján.

Legfrissebb híreink

Megdöbbentő írás egy hihetetlen életútról

Pályakezdőként nem kis elismerés, ha egy népszerű pályázaton publikálást nyer a jelentkező. Laczkó-Benedek Edina, az NTGN határon túli csoportjának jó tollú szerzője már ezt is elmondhatja magáról, hiszen a Média a Családért díj pályázatára érkezett írását közölték a legjobbnak talált

Tovább olvasom »

„Sportos” összefoglaló a futball vébéről

Arra kértünk néhány egykori „sportos” diákunkat, hogy írjanak egy kis szösszenetet arról, miként élték meg a labdarúgó világbajnokságot. Alant az NTGN szakirányain végzett, s ma már a szakma különféle területein dolgozó Barát Kornélia, Urbán Ádám, Regős László, Winkler Gellért és

Tovább olvasom »