Star Wars-tárlatot nyitottak Budapesten, az erő velük van

Több mint 250 darabos kollekció, életnagyságú makettek és bábuk, interaktív kiállítótér – Budapesten, a Kecskeméti utcában tehet látogatást az érdeklődő a messzi galaxisba, ahol réges-régen az erő az úr. A kiállítást decemberi megnyitója óta közel tízezren látogatták meg. Így tettünk mi is: stábunk csütörtökön vonszolta a Kálvin térre a fénykardokhoz képest is csúcstechnológiás kameráit.

A Kálvin tértől néhányszáz méterre, a Kecskeméti utca egyik kirakatában rohamosztagos sisakok merednek a járókelő arcába – a Travelling Galaxy című kiállítás bejáratát nehezen vétheti el az érdeklődő. Odabent, a jegypult mellett rögtön életnagyságú Han Solo–bábu fogad, hogy aztán a Star Wars univerzum legismertebb droidja, R2D2 kísérjen tovább a lázadók bázisa felé.

„Három főbb teremrészünk van, az egyik a lázadókkal kapcsolatos, a másik egy csillagromboló belseje, a harmadikban Jabba palotáját látogathatjuk meg belülről” – ismerteti kérdésünkre a tárlatvezető, aki már a kamerák előtt készülődik a kiállítás bemutatására. A stáb sokszorosan zaklatott: hol egy hiperűrugrás zaja, hol egy kósza droid füttye zavarja meg a gondosan beállított mikrofonokat.

Nem véletlenül: az interaktív kiállítótér nemcsak fény- és hangeffektekkel, hanem egy, a termeket összekötő történettel vonja be a látogatót a Csillagok háborúja világába. Rajtunk azonban nem fog ki a kísértés: megannyi vágókép és interjú után engedjük csak át magunk az erő sötét oldalának. Mikrofonjukat fénykardra cserélve – igaz, továbbra is a kamerák előtt – villognak riportereink, hogy aztán a technikusoknak kelljen véget vetni az önfeledt párbajnak.

„Fantasztikus volt, én haza értem, az erő legyen veletek!” – válaszolta az egyik látogató, amikor a tárlattal kapcsolatos benyomásairól kérdeztük. Másikuk a kiállítás felszereltségét méltatta, arról már mi tájékoztattuk, hogy egy magángyűjtemény csupán harmada látható a tárlaton.

A kiállítás nemcsak a Star Wars fanatikusainak, hanem a laikusoknak is minőségi időtöltést kínál — február 23-ig, hétfő, kedd és szerdai napokon ingyenesen látogatható mindazoknak, akik vállalják, hogy felveszik kedvenc karakterük jelmezét.

 

- Ferencz Alpár beszámolója

Legfrissebb híreink