Ismeretterjesztő újságírás szakirány

Ismeretterjesztő újságírás szakirány

Ismeretterjesztő újságírás szakirány

Laikusoknak érthetővé tenni a tudományos és szakmai ismereteket, kutatási eredményeket, szakterületi vívmányokat: ez az ismeretterjesztő újságírás feladata. Erre a pályára leginkább egy-egy szakma szerelmesei „tévednek”, akik nem érik be annyival, hogy ismerik és gyakorolják az adott szakmát, de minél szélesebb közönséggel szeretnék megosztani annak eredményeit, érdekességeit. A minőségi ismeretterjesztő újságírásnak nagy felelőssége van a fiatal generáció pályaválasztásában, hiszen egy-egy terület vonzóvá tétele többek között az arról a szakmáról a médiában kialakított képen is múlik. Az NTGN ismeretterjesztő újságírás szakirányára jelentkező tehetséges fiatalok a média különböző platformjainak tartalomkészítési gyakorlatával ismerkednek meg, hiszen az a cél, hogy a valamely szakmában már megszerzett tudásukat ismeretterjesztő céllal tudják mediatizálni.

Jelenleg nincs aktív pályázat.

pályázati feltételek:

− sikeres érettségi vizsga

− büntetlen előélet

bemeneti feltételek:

− érvényes pályázat alapján lebonyolított sikeres felvételi vizsga

− a támogatási szerződés feltételeinek elfogadása, a támogatási szerződés aláírása

– az alapozó újságírás program elvégzése vagy releváns médiaszakmai tapasztalat

az ismeretterjesztő újságírás szakirány időtartama: 12 hónap

átlagos csoportlétszám: 10-15 fő