Révbe érnek tehetségeink

2019. őszén indítottuk első újságíró, tartalomkészítő tehetséggondozási programjainkat, hogy folyamatos szakember-utánpótlást biztosítsunk a magyar médiapiac számára.

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt egy évünk munkájának eredményeképpen a nálunk tanuló fiatal tehetségek jelentős része már a hazai médiában dolgozik. Legnépszerűbb szakirányainkból szinte mindenki újságíró vagy éppen gyakornok valamelyik online portálnál, televízióban vagy rádióban. Az alábbiakban szemelvényekben, a teljesség igénye nélkül mutatjuk meg a szakmába bekerülő fiatalok visszajelzéseit:

 

 

 

Sz. K. – Online újságírás szakirány

 

2020 decemberében kezdtem el dolgozni az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Titkárságán. A munkaköröm PR specialista, így a Kommunikációs Osztályhoz tartozom.

 

Fő feladatköröm a tudományos ismeretterjesztő újságírás – ami mindig is a fő cél volt a területen számomra. Ezen kívül a weboldal fejlesztése, tervezése, monitorozása, javítása is hozzám tartozik, amivel a UX Researcher tudásomat aknázza ki a kommunikációs csapat. Egyetemekkel, fiatal kutatókkal kell kapcsolatot tartanom, valamint újakat kialakítanom. Ezeken kívül social media és Google kampányok tervezése és eredményességének mérése is része a munkámnak. Amint pedig a vírushelyzet megengedi majd, eseményszervezés és lebonyolítás, sajtómegjelenések, is megkezdődnek majd.

 

Az NTGN alapozta meg azt a tudást, amit a mindennapi munkám során használok. Korábban nem „írtam sehova”, nem foglalkoztam újságírással. Ez azt is jelenti, hogy számomra minden tudás ezen a területen új volt. Ezt mind az NTGN tanáraitól kaptam – illetve az ő útmutatásukkal sajátítottam el.

 

Az MTI és a hírfeldolgozás nélkülözhetetlen ma is a lényegi információ kiszűréséhez és átadásához, akár én magam írom az ELKH cikkeit, akár az érintett kutató(csapatot) segítem az eredményei népszerűsítésében. A WordPress és nélkülözhetetlen kép- és videóvágó programok nap nap után előkerülnek. Habár nem csak cikkeket kell feltöltenem, hanem a teljes szervezeti weboldalon is végzek módosítást, hasznos és fontos ez a tudás a munkámhoz. A SEO pedig egy fejlesztési irány az ELKH-nál: habár a hálózat a magyar kutatási életet örökségén és jövőjén dolgozik, maga a szervezet még elég fiatal. Valamint nem egy sajtóorgánum. Ezek eredményeképpen a terjesztés és organikus elérés – aminek a SEO a szememben az egyik fő eleme – még nincs kihasználva teljes mértékben. Bízom benne, hogy a tudásom segíthet ebben a hálózatnak.

 

Összességében a képzésen elsajátított a jelenlegi munkám jelentős részének alapjául szolgál, ha nem is fedi le azt 100 százalékban – ami nem is lenne lehetséges, hiszen nem egy szerkesztőségen dolgozom, így valamelyest a munkaköröm is más.

 

 

 

 

 

B. A. – Online újságírás szakirány

 

Munkahely: Online szerkesztő a delmagyar.hu-nál (Délmagyarország szerkesztősége, Szeged – Mediaworks médiavállalat)

 

2020 februárjában pályáztam jelenlegi munkahelyemre, a Mediaworks Délmagyarország szerkesztőségéhez. Megkaptam az online szerkesztői állást, azóta is itt dolgozom. Mikor a delmagyar.hu-nál megkezdtem a munkát, negyedik hónapja voltam része az NTGN programjának. Szerencsés kombinációvá vált e kettő ötvözése, hiszen a megszerzett tudást eddigi munkahelyeim közül legjobban itt alkalmazhattam. Visszafelé is működött: számos online szerkesztésből származó kérdést és problémát felvethettem a program órái során, illetve a tanultakból sok minden már ismerős volt számomra. Tehát a kettő teljes mértékben kiegészíti egymást, még most, több mint egy év után is. Folyamatosan tanulok, haladok előre a szakmában, ehhez állandó többlettudást nyújt az NTGN.

 

A közelmúltban például egy olyan céges projektben vehettem részt, mely felépítésének alapjait már hónapok óta tanultuk a programban. Így nem okozott különösebb fejtörést a munkahelyi gyakorlatba való átültetés. Annak ellenére, hogy még elég új vagyok a szakmában, az egyik legjobban sikerült cikk lett az enyém. Ehhez a saját képességeimen túl hozzájárult mindaz, amit fentebb felsoroltam a program és a munkám kedvező kombinációjáról.

 

Másik jelentős dolog a multimédiás tartalmak készítése és szerkesztése. Online szerkesztőként ezen a téren is sok előnyöm származik abból, hogy a programban folyamatos gyakorlatot szerezhetek.

 

 

 

 

 

T. G. I. – Online újságírás szakirány

 

2020. november 23-a óta dolgozom a kolozsvári székhelyű Krónika napilapnál, mely a Székelyhon lapcsalád része. Alapvetően az újság online szerkesztőségébe vettek fel, tehát, hogy a kronika.ro honlapra írjak, készítsek cikkeket, ám gyakran jelennek meg szövegeim a nyomtatott újságban is.

 

Ezelőtt úgymond magazinos újságíró volt, havilapokba írtam, online kritikai portálokra, nem ismertem egy napilap szerkesztősének pörgését. A képzésnek köszönhetően nem csak, hogy sok olyan műfajjal megbarátkoztam, amit addig csak elméletben ismertem, hanem hála az órai és a házi feladatoknak, megtanultam gyorsan, lényegretörően aktualitásokról írni.

 

A képzés előtt interjúkat, kritikákat, riportokat és beszámolókat írtam, a hír, a hírkommentár és a hírösszefoglaló is távol állt tőlem, de a képzés alatt nem csak, hogy megtanultam ezeket megírni, hanem meg is szerettem. Másfelől, mivel az online csoportban vagyok, természetesen jól jön minden az online világ kapcsán, a keresők-világa, a SEO kapcsán tanult információ is. 

 

Alapvetően azt mondhatom, hogy a képzésnek köszönhetően nem úgy kezdtem a Krónikánál, mint egy kezdő, hanem pár nap alatt felvettem a ritmus, és jól megállom a helyem.

 

 

 

 

 

D. G. – Online újságírás szakirány

 

A képzés felülmúlta az elvárásaimat. Sajnos megszokott, hogy a képzések általában csak a promóciós anyagokban tartalmazzák az ígért „gyakorlatközpontú oktatást“, miközben a valóságban pusztán elméleti ismereteket adnak át. Erre sikeresen rácáfolt az NTGN képzése, ahol az elméleti háttértudás mellett a legnagyobb hangsúlyt a gyakorlati oktatás kapta. A gyakorlati tapasztalatokat ráadásul a szakma jelenleg is aktív krémjétől kapjuk. Az elméleti órák nem magáról az újságírásról szóltak, inkább olyan háttértudással vérteztek fel, ami révén magasabb minőségű munkák kerülhetnek ki a kezeink közül.

 

A gyakorlati órák során fény derült számos olyan fogásra, amit hírfogyasztóként sejteni véltem, de az órán tanultak alapján már a működését is értem. Természetesen rengeteg olyan tapasztalattal gazdagodhattam, amit mások évtizedek során gyűjtöttek össze, hogy most nekünk készségesen átadják. A tanultak alapján már nem csak olvasható cikket tudok írni, hanem olvasottat is. Ebben a SEO-zásról szerzett ismeretek segítenek, amik a hírverseny világában elengedhetetlen eszközei a sikeres újságírásnak.

 

A képzés sokrétűségét jól szemlélteti, hogy az írás mellett a videózásba, fotózásba és a képszerkesztésbe is belekóstoltunk. Amióta az NTGN képzésére járok, szemmel láthatóan javult az általam írt cikkek minősége. Míg eddig csak önkéntes alapon, ingyen publikáltam internetes portálokon, az elmúlt egy évben már tiszteletdíj ellenében kértek fel cikkek írására. A képzésen tanultaknak köszönhetően egyaránt jelent meg cikkem nyomtatásban és online verzióban is.

 


Jelenleg a Magyar Nemzet külpolitikai rovatában kezdem gyakorlatomat. Itt várhatóan a szerkesztőségi munka és a naprakész újságírás mikéntjét tapasztalom majd meg. A külpolitikai rovat nagy kihívást fog számomra jelenteni, ugyanis nagy háttértudást igényel. Igyekszem majd minél többet megtapasztalni, hogy a végén felkészült újságíróként hagyhassam el a képzést.

 

 

 

 

 

K. O. – Televíziós újságírás szakirány

 

Pályakezdőként nyertem felvételt az NTGN televíziós-újságíró szakára 2020 tavaszán. A képzés részeként ősszel lehetőséget kaptam, hogy az MTVA-n belül, az M5 csatorna, „Ez itt a kérdés” című műsoránál gyakornokként társszerkesztői feladatokat lássak el. Kijelölt mentorom segítségével megismerkedtem a műsor készítésének folyamataival. Összetett, egymásra épülő feladatokban kellett segítenem kezdetben szerkesztő mentorom, később pedig már más szerkesztő kollégák munkáját.

 

Feladataim közé tartozik többek közt a szervezés, vendégekkel való egyeztetések, levelezések, táblázat kezelések, kép-és videó anyagok gyűjtése az aznapi műsor témájának megfelelően, valamint a bejátszó anyagok összeállításában való közreműködés. Az MTVA adásmenet programját, az I-news-t két hét alatt kellett önálló felhasználói szinten megtanulnom, amelyhez egy rövid oktatás keretén belül kaptam segítséget. Alkalmanként témaindító szövegek megírását is rám bízzák, illetve interjúkat is készítettem már, de erre még nem volt sok lehetőségem. Széles feladatkört látok el, amelyben nagy segítségemre vannak az NTGN foglalkozásain tanultak.

 

A szövegek és anyagok megírását megadott időre sokat gyakoroljuk órákon. Feladataim ellátáshoz elengedhetetlenül szükséges a megfelelő helyesírás, a precíz és gyors fogalmazáskészség, illetve a megfelelő szavak és szófordulatok használata. Lehet, hogy egyszerűnek tűnik, de amikor egy munkához gyorsan kell megkeresni egy anyagot, nem mindegy, hogyan és hol nézünk utána. Tanulmányaink során megismerkedünk a híradós alapműfajokkal, sajtóműfajokkal is. Megtanuljuk a time code-kat pontosan, precízen megjelölni, ezzel is megkönnyítve a vágási feladatokat. A tanórákon interjúkat készítünk egymással, illetve gyakoroljuk azt is, hogyan kell egy megadott témáról rögtön, felkészülési idő nélkül, vagy rövid felkészüléssel folyamatosan beszélni. Fontos a szép, pontos, hangsúlyos beszéd, amelyeket a beszédtechnika óra keretén belül gyakorolhatunk. Nyáron gyakorlati feladatot is kaptunk, interjút kellett készíteni, majd összeállítani az anyagot. Ezek a feladatok sokat segítenek abban, hogy a munkámat gördülékenyen, pontosan tudjam elvégezni.

 

Hálás vagyok, hogy részt vehetek a képzésen és a gyakornoki munkán. Igyekszem mindkét helyen megfelelni. Megtiszteltetés, hogy szakmailag komoly és elismert emberektől tanulhatok.

 

 

 

 

 

P. P.  - Televíziós újságírás szakirány

 

2020 szeptemberében kaptam lehetőséget Gulyás István és az NTGN Kft. által az MTVA-ban gyakornokként besegíteni, ahol riporteri és társzerkesztői feladataim vannak. Az MTVA-n belül az M5 csatornánál dolgozom, az Ez itt a kérdés című műsorban. A műsor leginkább kultúrpolitikai, történelmi és társadalmi vitákról szól, ezekben a témákban kell képben lenni, háttéranyagokat gyűjteni és felkészülni belőlük.

 

Az NTGN-ben tanultak mind hasznosak számomra, mivel itt tanultam meg a televíziós újságírás alapjait, tévés anyagokat írni és kamera előtt szerepelni.

 

Leginkább szerkesztői feladataim vannak, sok témaindítót készítek, amelyek az NTGN-ben rengetegszer gyakorolt demokra hasonlítanak leginkább. A számos gyakorlásnak köszönhetően már felkészülten és tapasztalatokkal gazdagon kezdhettem neki az MTVA-s munkának, és ezek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy magabiztosabban végzem el a feladatokat annak ellenére, hogy ezidáig újságoknál dolgoztam, tévénél még nem volt tapasztalatom. 

 

Az NTGN-es stúdiós gyakorlatoknak hála, szívesen készítek már interjúkat kamera előtt is nagyobb lámpaláz nélkül, és az utcai forgatások is könnyen mennek (itt most az utca embere típusú interjúkra gondolok). Mind az elméletben, s mind a gyakorlatban tanultakat tudom alkalmazni MTVA-s gyakornoki munkám során, amit az NTGN programjainak köszönhetek.

 

 

 

 

L. B. – Televíziós újságírás szakirány

 

Az NTGN programja során lehetőséget kaptam arra, hogy az MTVA-n belül az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsoránál gyakornokként helyezkedhessek el. Első sorban riporteri feladatokat bíznak rám, interjúkat kell készítenem, az utca emberét kell megkérdeznem egy adott témával kapcsolatban, forgatásokat szervezek le, témaindítókat írok, adásmeneteket rakok össze és felügyelem a vágást is.

 

Nagyon széles feladatkört kaptam, amibe nyilván bele kellett tanulnom, de nagyon sokat segítettek az NTGN foglalkozásain tanultak. A szövegek és anyagok megírását és összerakását sok órán keresztül gyakoroltuk, főleg azt, hogy azok a megadott időn belül készüljenek el. Nagyon jó volt, hogy ezeket így begyakoroltatták velünk mert a TV-ben szorosak a határidők és valóban nagyon gyorsan kell dolgozni és gyakorlás nélkül ez nem ment volna ilyen jól, a sebesség betartása és a tartalom megalkotása sem. Hiszen a televíziós nyelv is speciális, amit szintén megtanultunk az NTGN-ben, mivel nagyon fontos, hogy a néző számára érthetően és tisztán fogalmazzunk, mert nem tudja visszaolvasni a szöveget, mint az írott sajtónál.

 

Mivel órákon is kutatnunk kellett különböző témák után, így a gyűjtőmunka is sokkal könnyebben ment egy-egy adás előtt és nem kellett egész délutánokon át kutatnom az interneten, mert már tudtam, hogy mit hol keressek. László óráin rengeteget gyakoroltuk az interjú készítést is és nekem hetente minimum 1-2 interjút kell készítenem a TV-nél, így a foglalkozáson tanultak sokat segítettek. Gyorsan tudok lényegre törő kérdéseket kitalálni, hamar meg tudom teremteni a kapcsolatot az interjúalanyokkal és általában egy jóízű beszélgetés szokott belőle kialakulni, amiből később sokkal könnyebb kiválasztanom a hasznos részeket. A vágásnál nagyon sokat segít, hogy Oczella Gábor óráin megtanultuk, hogy a time code-kat mindig pontosan és precízen kell kiírni és mellé oda kell írni a kezdő és a befejező gondolatokat, hogy a vágó dolgát is megkönnyítsük és gördülékenyebben menjen a munka. Itt élőben tapasztaltam meg azt, hogy ez nagyon sokat segít nekik, mivel mások nem mindig így csinálták és megkaptam tőlük azt a visszajelzést, hogy nagyon köszönik, hogy így kiírok mindent, mert ez meggyorsítja az utómunkát és nem lesz félreértés.

 

Összességében az NTGN-nek köszönhetem, hogy nehézségek nélkül, gördülékenyen tudom végezni a munkám és helyt tudok állni kezdőként is.

 

 

 

 

B. A. - AVID vágó program

 

Az elmúlt egy évben az NTGN Avid vágó képzés keretén belül amellett, hogy elsajátítottam az Avid Media Composer vágószoftver magabiztos használatát, rengeteget fejlődött mozgókép vágó technikám és szemléletem. Megtanultam, hogyan lehet gyorsan, hatékonyan és minél színvonalasabban dolgozni.

 

A képzésnek hála olyan oktatókkal ismerkedhettem meg, akik arra törekednek, hogy maximálisan átadják a több éves tapasztalataik során szerzett elméleti és gyakorlati tudást, ezenkívül segítenek a szakmában való elhelyezkedésben alkalmi munkalehetőségek biztosításával. Ennek köszönhetően volt szerencsém dolgozni vágóként a TV2 Tűsarok című műsorában, továbbá jelenleg, a L’Oréal által készített fodrász oktató videók utómunkáján dolgozom. Nagy öröm számomra, hogy munkalehetőséget kaptam a szakmán belül és a képzésnek köszönhetően egyre minőségibb munka kerül ki a kezem alól, mindez pedig annak tudható be, hogy az elméleti oktatás mellett, bőséges gyakorlati oktatást kapunk.

 

Az elméleti és gyakorlati oktatás nagyban segít jelenlegi munkám hatékonyságban, hiszen megtanultam a vágás alapjait és általános szabályait, fejlődött kreativitásom, ritmusérzékem. Mindezek mellet megtanultam határidőre dolgozni, gyorsan jó döntéseket hozni, adott esetben rövid idő alatt is a minőségre törekedni. Ezenkívül sokat fejlődött problémamegoldó készségem is, hiszen a gyakorlati feladatok során olyan technikai problémák megoldását sajátítottam el, amelyek bármilyen anyag utómunkájában felmerülhetnek.

 

Végül, amit még kiemelnék és jelentősen hozzájárul munkám hatékonyságához és a minőségi munkához, az az anyagi támogatás, mivel a támogatásnak köszönhetően vásárolhattam magamnak egy olyan munkaezközt, amelyen zökkenőmentesen tudom végezni a munkámat.

 

 

 

G. J. – Alapozó újságírás tehetséggondozási program

 

A Magyar Nemzet belpolitika rovatában kaptam helyet mint gyakornok. A program néhány hónapig fog tartani, mely során betekintést fogok kapni a szerkesztés folyamatába, valamint tartalmat fogok előállítani. 

 

A gyakorlat még éppen hogy csak elkezdődött, ezért a munkám hatékonyságáról egyelőre nem tudok sokat elmondani. Az első feladatok – hírügynökségi hírek készítése, véleménycikk megírása – jól sikerültek, és bátran mondhatom, hogy ezekkel valószínűleg nem boldogultam volna, ha az NTGN képzésének keretében nem tanulom meg az ilyesfajta írások elkészítésének szabályait. A képzésen nagyon sok hírügynökségi hírt készítettünk, amikhez fontos annak a képességnek az elsajátítása, hogy az ember kiszűrje a lényeget. Ahogy megfigyeltem, ez az újságírói munka során kiemelt jelentőségű.

 

Nagy hasznát vettem annak a képzés során kapott instrukciónak is, hogy törekedjek a figyelemfelkeltésre, válasszak ki a címkészítés során olyan lényegi üzenetet, tartalmat, amik megragadják az olvasó figyelmét. Illetve az egész írást is úgy készítsem el, hogy az olvasó érdeklődését a cikk végéig folyamatosan fenntartsam. Az az észrevételem, hogy a lapnál, ahol vagyok, ez szintén kulcsfontosságú.

 

A szerkesztői felület előzetes ismerete is hasznos, hiszen nem a munkahelyen kellett megismernem, milyen módon kell az írásokat közzétenni, szerkeszteni. Bár én már eleve ismertem a CMS rendszer működését, a képzés során remekül elmagyarázták, hogy kell a rendszert használni, amit egy online újságírónak elengedhetetlenül tudnia kell.

 

A képzés során sok tanár sokféle gondolkozásmódját lehetőségem volt megismerni, aminek köszönhetően egy adott témát többféle szempontból és többféle stílusban meg tudok közelíteni, ami nagyobb rálátást és teret ad egy adott cikk megírásához.

 

A meghatározott karakterszámban elkészítendő feladatok megtanítottak arra, hogyan szabaduljak meg az írásaim felesleges részeitől, hogyan legyen az feszesebb, lényegretörőbb, és hogyan kerüljem el az olyan információkat, amik elterelnek a fő mondanivalótól.

 

Noha még csak a gyakorlat elején járok, biztos vagyok benne, hogy a képzésnek köszönhetően sokkal jobban helyt fogok tudni állni az előttem álló feladatok elkészítése során, mint abban az esetben, ha nem vettem volna benne részt.

 

 

 

Sz. G. – Alapozó újságírás tehetséggondozási program

 

A gyakornoki programban a Mediaworks Hungary központi szerkesztőségéhez kerültem, Czirják Imréhez. Az NTGN programja alatt megszerzett ismeretek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy el tudjam végezni a kiadott feladatokat.

 

Ezen ismeretek nélkül egyedül az ösztöneimre és az internetes keresőmotorokra hagyatkozhatnék, amikor olyan kérdések merülnek fel, hogy hogyan épül fel egy jó cikk, mi a lead, milyen újságírói műfajok vannak és ezek hogyan helyezhetők el stb. Vagy például, hogy hogyan kell kiszűrni a lényeges információkat egy hírforrásból és azokat milyen stílusban, milyen módon kell elhelyezni az írásban.

 

Megtanulhattam továbbá az írás azon eszközeit, melyekkel érdekesebbé és figyelemfelkeltővé tehető az adott cikk. Nagyon hasznomra válik, hogy különbséget tudok tenni a tény és a vélemény műfajok között. Ezen felül vélhetően jóval lassabban tudnám csak megírni a kért cikkeket, hiszen a képzés ahhoz is hozzájárult, hogy egyre magabiztosabban és gördülékenyebben tudjam kifejezni magam.

 

 

Gratulálunk tehetségeinknek és eredményes munkát kívánunk a továbbiakban!

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb híreink